Nem várhat: rászorulók támogatása, vásárcsarnok felújítása

Az MSZP és az Együtt alkotta Győri Baloldal szerint a város 2016-os költségvetésére vonatkozó javaslat a tavalyinál alacsonyabb adóbevétellel számol és számos területen pazarló módon tervez az adófizetők pénzével. A frakció szerint a város költségvetéséből kiegészíthető a győri közalkalmazottak bére nettó 100.000 forintra, külön buszjáratok segíthetnék a gyerekek iskolába járását és az idősek orvosi vizsgálatra való eljutását. Azonnal neki kell látni a Vásárcsarnok felújításának, és lehetőséget kell teremteni, hogy a kis jövedelemből élők olcsó „Népkonyhákon” vásárolhassanak naponta legalább egyszer meleg ételt.

A polgármester által előterjesztett javaslat több száz millió forinttal kevesebb adóbevétellel számol 2016-ra, mint amennyi ténylegesen 2015-ben a város kasszájába érkezett. Van tehát további mozgástér a város költségvetésében a győriek számára fontos, hosszú évek óta halogatott célok megvalósítására.

Embertelennek tartjuk, hogy Győrben több száz közalkalmazott napi nyolc vagy több órai tisztességes munkával nem visz haza százezer forintot. A közalkalmazottak bérének rendezése a kormány feladata, de Győr gazdagsága lehetőséget teremt az úgynevezett„Győri bérelem” bevezetésére. Ezt azok az Önkormányzat valamint intézményei és cégei foglalkoztatásában álló alkalmazottak kapnák, akiknek nettó bérük nem éri el a százezer forintot.  A város saját költségvetéséből bérüket nettó százezer forintig kiegészítené.

A peremkerületeken élő fiatalok és idősek hétköznapjait tenné kényelmesebbé egy új, kombinált iskola- és szociális buszjárat elindítása, amely reggel és délután a gyerekeket vinné és hozná az iskolából – ahol erre szükség van. Napközben az időseket szállítaná orvosi vizsgálatra és haza. Ezt nem a volán társaság buszai szolgáltatnák, hanem a város által üzemeltetett kisbuszok végeznék.

A Győri Baloldal szerint nem várhat tovább a Vásárcsarnok felújítása és a környék parkolási gondjainak megoldása. A Vásárcsarnok megújulása nem csak a környékbeli családoknak, hanem az ott dolgozó vállalkozásoknak, kereskedőknek, termelőknek is fontos. Ennek megfelelően a frakció azonnal megkezdené a felújításhoz szükséges tervek előkészítését.

Az MSZP és Együtt javaslatai alapján nem csak a Vásárcsarnok, hanem a Nemzeti Színház és számos iskola tornaterme is megújulhatna, ahogy több pénz jutna a városüzemeltetési feladatokra is.

Győr nem engedheti meg magának, hogy egyetlen egy család, hogy egyetlen egy gyermek is éhezzen a városban. Győrnek igenis van módja nagyobb szerepet vállalni a szociális étkeztetésben. Az MSZP és az Együtt ezért állandó népkonyhák kialakítását javasolja a győri közgyűlés számára, oly módon, hogy a város közétkeztetésében résztvevő konyhák költségvetési kiegészítéssel plusz adagokat készítenének, és ezek az adagok két – háromszáz forintos áron kerülnének értékesítésre.

A Győri Baloldal szerint a városnak többet kell fordítani bérlakások építésére, valamint a fiatalok és nyugdíjasok lakásproblémáinak enyhítésére, helyi kis és közepes vállalkozások támogatására, Diákok úszás és korcsolya oktatására, éjszakai buszjáratra, és városi, városrészi identitástudat növelésére.

Egy város köteles segíteni a lakóin. Győr gazdasági adottságai lehetővé teszik, lakói számára az Európai életminőséget! Mi győriek, európaiak vagyunk!

Győr, 2016. február 22.

Posted in:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük