Szabó Sándorné folytatta a Győri Baloldal tematikus sajtótájékoztatóját. Elmondta, a választási programot ezer megkérdezett ember véleményét, kéréseit figyelembe véve állították össze.
A Győri Baloldal polgármesterjelöltje elmondta, már a Balogh József vezette város közgyűlése határozatot fogadott el egy uszoda megépítéséről. Az uszoda a marcalvárosiak régi álma, amely a mai napig nem valósult meg. Helyette a jelenlegi városvezetés 3,2 milliárd forint értékben épít nemzetközi versenyek szervezésére alkalmas uszodát, amelyet a győriek tömegsportra a jövőben korlátozottan használhatnak.
Az uszoda azért is különösen fontos lenne, mert a lakosság 70 százaléka gerincproblémákkal küzd, amelyre a legjobb sportolási mód az úszás. A PÁGISZ-nál működő uszoda gépészete egy 33 méteres uszoda üzemeltetését is ki tudja szolgálni, így ennek anyagi terhei elhanyagolhatók lennének, míg az egészségügyi hozama felmérhetetlen. A diákok a mindennapos testnevelésóra keretében is igénybe vehetnék a létesítményt, akadálymentes kialakítása folytán pedig a mozgáskorlátozottak számára is használható lenne.
Molnárné Sinkó Zsuzsanna, a 11. választókerület képviselőjelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy Marcalvárosban régóta szükség lenne egy vásárcsarnok megépítésére. A vásárcsarnok nemcsak a marcalvárosiak kényelmét szolgálná, hanem a környező kistelepülések őstermelői is a nagy áruházláncokat kiküszöbölve segítené piachoz. Így a vásárlók valóban magyar termékeket kapnának.
Horváth József a térfigyelő kamerák telepítését szorgalmazta, ugyanis egy lakótelep mindig fokozottan veszélyes a kisgyermekekre és az idősebbekre.
Dr. Fülöp Attila a panelprogram folytatását sürgette, mert egy korszerűsített panellakással minimum 45 százalék energia takarítható meg. Ez a valódi rezsicsökkentés, az emberek a felújított panelekben valóban érzik, hogy csökkentek a rezsikiadásaik.