Elfogulatlan szemlélő előtt is riasztó az a szomorú tény, hogy a külpolitika porondján ma Magyarország olyan mélyre süllyedt, mint éppen száz éve, az első világháború előtt vagy a trianoni békediktátum idején.
Ma nincs olyan ország, melynek bírnánk a támogatását, nincs hatalommal bíró külföldi befolyásos politikus, aki velünk érezne és szólna az érdekünkben. Legfeljebb megmosolyognak és lesajnálnak minket. És persze lesznek majd, akik saját önös céljaikra használnak fel bennünket.
Viharos történelmünkben most először nem számtalan ellenségünk ellen, hanem számos szövetségesünkkel szemben szabadságharcolunk. Esélyünk ugyan nincs, de idővel lesznek, akik győztesnek fogják magukat kihirdetni. Aztán újra hazaárulózhatnak és kommunistázhatnak kedvükre.
Pedig nemrég menesztett külügyminiszterünk, Martonyi János próbálta Orbán Viktor dacos, fideszes arroganciáját úgy, ahogy moderálni. Az azóta többször, hirtelenjében kinevezett, diplomáciai ismereteket és tapasztalatot nélkülöző nímandok ezt a siralmas helyzetet már moderálni sem tudják. Helyettük naiv hazafiságuktól buzgó ostobák, az Európai Unió zászlaját eltiltó nehézfejűek és szervilis talpnyalók hangoskodnak.
Szijjártó Péter kezében Magyarország külpolitikai jövője
Pedig a helyzet áttekinthetően egyszerű. A nagypolitikát alakítók kezdik megelégelni egy kis ország önhitt vezetőjének pávatáncát. Akinek úgy tűnik, kevés fogalma van arról, hogy egy szövetségi rendszerhez való kötődéshez nemcsak előnyök, haszon és pénzszerzési lehetőségek tartoznak, hanem kötelezettségek, értékek és normák is kapcsolódnak.
Karácsony ünnepe tájékán megbékélt lélekkel el kellene erről gondolkodni a politikacsinálóknak.
Balogh József
nyugalmazott polgármester és országgyűlési képviselő