Jön a változás
Bemutattuk a győri jelölteket

Botka László bemutatta az Őszirózsa Fesztiválon a Győr 1-es és a 2-es országgyűlési választókerületében induló MSZP-s jelölteket.

Győr 1-es választókerületében egy olyan jelöltet mutatok be, aki önkormányzati képviselőként szembe szállt a helyi Fidesszel, ezért munkahelyén el lehetetlenítették, de ő nem meghátrált, hanem még erősebb hittel, az Orbán rendszert megtagadva küzd az új szabadságért. Már nem közalkalmazott, de még fenyegetik! Győr 1-es választókerület képviselő jelöltje, Pollreisz Balázs!

Pollreisz Balázs bemutatkozása »

Üdvözlőm önöket! Pollreisz Balázs vagyok. A családi legendárium szerint anyai ágon leszármazottja vagyok Kiss Ernőnek a tizenhárom aradi vértanú egyikének. Így elmondhatom, hogy ősöm kivette részét az 1848-as szabadságharcból. Nagyapám 1956-ban Győrben vett részt a forradalomban. Apám 1989-ben ott volt a Széchenyi téren Pozsgay Imre emlékezetes beszédénél, majd később Berlinben a falat is bontotta. Most 2017-ben Én vagyok a soros!

A munkahelyemen történt ellehetetlenítés és fenyegetés csak megerősített abban a hitemben, hogy jó úton járunk!

2018 áprilisában elérkezik az idő, hogy Orbán rendszerét lebontsuk és egy igazságos és szabad országot építsünk! Én erre a munkára jelentkezem.

Orbán legnagyobb bűne nem csak a közpénzek ellopása, a demokrácia és a szabadság lemészárlása, hanem a nemzet szembe állítása saját magával és Európával. Ellopta gyermekeink jövőjét! Közönyből, félelemből és gyűlöletből falakat épített az emberek közé!

Mint említettem édesapám – aki sajnos már nem lehet velünk – bontotta a Berlini falat. Itt van nálam ez a darab beton a falból, ez emlékeztet arra, hogy minden fal lebontható! Így Orbán, a magyarok közé épített képzeletbeli fala is leomlik!

Az elmúlt egy évben több száz emberrel beszélgettem és ők az alábbi követeléseket fogalmazták meg a maffia kormánnyal szemben:

  • Adjátok vissza az országunkat!
  • Adjátok vissza az iskoláinkat és az egyetemeinket!
  • Adjátok vissza a korházainkat!
  • Adjátok vissza az ellopott földeket!
  • Adjátok vissza a munkavállalói jogainkat!
  • Adjátok vissza a nyugdíjunkat!
  • Adjátok vissza a sajtószabadságot!
  • Adjátok vissza az eltékozolt esélyeinket!
  • Adjátok vissza a jövőnket!
  • De Orbán nem hallgat a népre! Más kell!

Botka Laci! Kösz, hogy visszaadtad a reményt! Érzem az erőt! Tudom, hogy jön a változás! Hiszem, hogy jövő áprilisban elérkezik Magyarország tavasza!

Orbánnak és helytartóinak menniük kell! És ehhez összefogás kell! De pártok összefogása nem elég! A szakszervezetek összefogása nem elég! A civil szervezetek összefogása nem elég! Az elégedetleneknek kell összefognia! A tanárnak, a diáknak, az ápolónak, a betegnek, az orvosnak, a gyári dolgozónak, a gyártulajdonosnak, a szakácsnak, a pincérnek, a fodrásznak, a taxisnak, a kis vállalkozónak, az alkalmazottnak, az alulfizetett közalkalmazottnak, a megalázott közmunkásnak, a munkanélkülinek, a nyugdíjasnak, nőknek, férfiaknak, mindenkinek. Csak együtt tudjuk Magyarországot talpra állítani, és visszavinni Európába! Együtt tudjuk elzavarni ezt a semmirekellő tolvajbandát! Bontsuk le együtt a közöny és a félelem falát!  Hiszem, hogy a változás érkezik! Együtt tudunk építeni gyermekeinknek egy szebb és boldogabb jövőt! Én Pollreisz Balázs, büszke baloldaliként ezért dolgozom. Itt vagyok! Önökkel, veletek vagyok! Dolgunk van elég! Munkára fel!

Győr 2-es választókörzetében egy, a fiatalabb generációhoz tartozó jelöltet sikerült állítanunk, aki bár sokáig nem vett részt a politikában, de most úgy gondoljuk, hogy itt az ideje, hogy a több mint 20 év munkatapasztalatát a Város és környéke jobbá tételének érdekében kamatoztassuk. Sikeres szakmai pályafutása, vezetői tapasztalata alkalmassá teszik, hogy Önöket méltóképpen és eredményesen képviselje a 2018 tavaszán megalakuló parlamentben. Greguss András!

Greguss András bemutatkozása »

1989 március 15-én én is ott álltam a Széchenyi téren, amikor Pozsgai Imre elmondta a híres győri beszédét. Akkor úgy tűnt, hogy felépül szebb, jobb Magyarország, és nekünk akkori diákoknak végre tényleg szebb jövőnk lesz. 1990-ben megválasztottuk az első valóban szabadon választott parlamentet. Mindenki tette a dolgát: politikusok törvényeket hoztak, az emberek dolgoztak, az állam átalakult.

Aztán a sok átalakítás, reform közben kiderült, hogy a megálmodott jóléti társadalomhoz nehéz, rögös út vezet. Valami elromlott menet közben. Akiknek az lett volna a dolga, hogy a közt szolgálják nem a közt, hanem saját magán érdekeiket kezdték nézni, és ezt még egy hamis ideológiával is megmagyarázták. Közben egyre többen szegényedtek el, vagy aki megtehette nyugatra távozott mint 56-ban…

Mi itt Győrben arra kötünk szövetséget, hogy visszaállítsuk a közbizalmat, visszatérjünk arra az útra, ami Magyarországot az Európai Unió büszke és erős tagjai közé vezeti. Nincs más alternatíva csak a nyugathoz tartozás. Még emlékszünk sokan, milyen volt a szovjet érdekszférában élni. Köszönjük, nem kérjük. Utazni szeretnénk határok nélkül, európai munkáért európai béreket kapni, és európai módon tölteni nyugdíjas napjainkat.

Sok dolgunk van, hogy megszereljük kompország motorját, és végre valóban révbe érjünk egy olyan kikötőbe, ahol mindnyájan jól érezzük magunkat, és gyermekeinknek is biztosítani tudjuk a biztos, nyugodt jövőjét.

Ez a munka akkor lehet sikeres, ha meg tudunk egyezni egy minimum programba, amit mindenki, vagy legalább is a nagy többség elfogad. A részleteken lehet és kell is vitatkozni, de az alapelvekből nem szabad engedni:

  • Magyarország az EU tagja és az is marad
  • Minél előbb be kell vezetni EURO-t
  • Meg kell szüntetni a társadalmi igazságtalanságokat: annak kell adni akinek nincs és nem annak akinek van
  • Szigorúan kell eljárni azokkal szemben akik a közösből a saját boldogulásukra többet vesznek ki mint ami jár nekik
  • Át kell alakítani az oktatás rendszerét, csak az az ország lehet sikeres, amely innovációban jár az élen és nem pedig autó összeszerelésben
Posted in:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük